Ázsiai stílusú rizsfőzés

gohan.jpg

Ez  recept nélkülözhetetlen az összes továbbiakban felsorolt fogáshoz ,(kivéve persze a tésztákhoz) hiszen hagyományos kísérője az ázsiai ételeknek.

főtt rizs alaprecept(2-3 főre):

  • -Egy kb. 1 literes edényt  harmadáig tölts meg rizzsel, majd csap alatt lassan folyass rá vizet és közben a kezeddel óvatosan kevergesd a rizst, majd öntsd le róla a vizet. Ezt addig ismételd, amíg a víz tiszta nem lesz(4-5 öblítés).
  • - Töltsd fel vízzel az edényt kicsit több, mint kétharmadáig ,tehát  a rizshez képest nagyjából kétszeres mennyiségű legyen, amit az ujjad belemélyesztésével ellenőrizhetsz.
  • - Hagyd benne ázni a rizst 20-30 percig, de akár néhány órát is. Minél tovább, annál jobb.
  • - Ezután gyújts be alá és nagy lángon, forrásig melegítsd.
  • - A forráspontot elérve állítsd minimálisra a lángot, fedd le az edényt és így forrald 10percig.
  • -10 perc után oltsd el a lángot és fedő alatt pihentesd még 10 percig.

Az így elkészített rizs, mivel kissé tapadós, gond nélkül fogyasztható pálcikával.Ha esetleg maradna belőle, akkor tedd hűtőszekrénybe, mert másnap remek rizses egytálétel, pirított rizs készíthető belőle, illetve lefedve 1-2 ek. víz hozzáadásával mikrosütőben(max. teljesítménnyel 3-4 perc alatt) tökéletesen felfrissíthető.

Jó étvágyat!:)

 

Címkék: rizs főzés